I just wanna be free

Ez az internetlopás jó dolog, csak az a baj vele, hogy nem mindig jön össze :D Szóval ma van harmadik napja, hogy itt vagyok, de a helyem valahogy nem találom. Vagyis a szobámban. Folyton kinn vagyok egy konyhával összekötött nappaliban, és bámulom a 102 centis full hd tv-t, főleg az Mtv-t nézem, amin egész nap a Hogan Knows best megy és már kivagyok tőle.
Tegnap megvolt az első sikeres eltévedésem is, 2 órán át bolyongtam a 40 fokban, majd mikor visszaértem a kiindulási ponthoz, akkor meg nem tudtam, hogy merre van a haza. Gondoltam megkérdezek valakit, csak az a baj, hogy nem tudom az új címemet :D Végül is arra jó volt az egész, hogy találjak egy parkot, ahol reggel voltam futni :) Jó reggel, 11kor :D
Ha nem számítjuk azt, hogy a nap 24 órájában arra gondolok mi lehet anyával – igaz beszélünk telefonon -, és a net is csak ideiglenes és olyan kikúrt csöndes a környék, hogy egy elveszett lélek sem jár erre, nagyon pöpec az egész. A környezet olyan mintha nem is Magyarországon lennénk, mintha valami luxus lakóövezet lenne, tehát gyönyörű. A lakás nagyon szép, minden új és imádom – kivéve a szobámat, még nem barátom. Jobban örültem volna, ha valahová beljebb költözünk a városba, mert ez a lakópark pont két központi városrész között terül el, tehát pont ez az átmenet a kettő között. Igaz kb. 15 perc alatt be lehet jutni mondjuk az Örsre, de na, had kötözködjek már.
Jó tudom ez így most zavaros és ömlesztett, de tükrözi a mostani lelki állapotomat.

Nincs hozzászólás
Posztolva mindennapok kategóriába 2010. 08. 13. napon.

Költözöm

Eddig úgy volt, hogy aug. 15-én költözöm, de anya ma megkért, hogy minél előbb menjek el (!), így felhívtam Aput, hogy mikor tud értem jönni. Így lefixáltuk, hogy kedd reggel értem jön. A cuccaim felét már összepakoltam, már csak a ruháim vannak hátra, de azt majd holnap este elintézem. Holnap még megyek dolgozni, remélem, hogy a főnök jól fogadja, hogy a hátralévő 4 napot már nem dolgozom le. Remélem, hogy a fizetésem is odaadja. Az egyetlen probléma, ami foglalkoztat, hogy jelenleg az új lakásban még nincs net. Apu elvileg jövőhéten akarja intézni. Jó tudom, hogy ez így nem normális, de nah, erről már elmondtam a véleményem.

5 hozzászólás
Posztolva mindennapok kategóriába 2010. 08. 08. napon.

I’ve got soul

Hűha, az elmúlt napjaim elég érdekesen teltek. Csak rágtam magam reggeltől estig, hogy mi is legyen velem meg azzal a valakivel, akivel jól érzem magam de nincs meg az az érzés aminek kéne lennie. Elmagyarázni nem tudom, de biztos értitek. Amikor a gyomrotok összeszorul ha meglátjátok őt, izgultok mielőtt találkoztok stb. Nah ez nem volt meg. Ma szerencsém volt, mert ő hozakodott elő a témával, hogy ő bizony nem érez semmit, mondom hála Istennek, legalább most az egyszer nem kellett megbántanom senkit. Jobb ez így. Legjobb barátomnak el tudnám képzelni, de többnek nem.
Ez a sok tépelődés tönkretette a kreativitásom, ugyanis akárhogy próbálok egy Ian Somerhalderes és egy TLWebes fanfic layoutot összehozni nem megy. Azt hiszem holnap reggel megint korán kelek elmegyek futni és utána elkezdem szépen lassan rendbe rakni a a virtuális életem, mert ez a káosz, ami itt uralkodik nem tetszik. Jó tudom két hete is ezt mondtam, de mindennek megvan a maga ideje. Legalábbis szerintem.

3 hozzászólás
Posztolva mindennapok kategóriába 2010. 07. 20. napon.

Fast Post

5:45 van. Már voltam futni, játszottam a kutyával aztán még alszom egy órát utána meg megyek dolgozni. Igazából csak azért írok, hogy elmondjam h a kinti hőmérséklet most a legjobb, nem fáj a fejem, és asszem kialudtam magam ^^

3 hozzászólás
Posztolva mindennapok kategóriába 2010. 07. 15. napon.

Régebbi posztok

© 2009-2010 Deep Breath
Powered by WordPress